A TOP 100 Media-nál 2017-ben indítottuk el a hazai innovációkat gyűjtő platformunkat, a területre már korábban is volt rálátásunk más kiadványaink révén. Első kiadványunk A 100 Legérdekesebb Magyar Innováció 2018 címmel jelent meg.

A maguk nemében egyedülálló kiadványaink célja, hogy olyan kivételes magyar értékeket gyűjtsünk össze az élet különböző területeiről, amelyek különösen érdemesek arra, hogy felfigyeljenek rájuk és sokan tudomást szerezzenek róluk.

A hazai eredmények bemutatása, a kutatás-fejlesztés nagyobb nyilvánosságának támogatása mellett az is alapvető célunk, hogy inspiráljuk a cégeket, intézményeket és magánszemélyeket, kapcsolódjanak be ők is az innovációs folyamatokba.

Segíteni igyekszünk az érintett résztvevők egymásra találását, hogy ezek a fejlesztések ne haljanak el, hanem lehetőség szerint minél nagyobb számban valósuljanak meg és érjenek el akár nemzetközi sikereket. Ezért együttműködésre törekszünk a legjelentősebb magyar innovációs szervezetekkel és vállalatokkal az állami- és a magánszektorban egyaránt.

A jelen kor trendjeinek megfelelően kiadványaink digitális formában is megvásárolhatók, valamint rendszeresen angol nyelvű, digitális változataikat is elkészítjük, hogy nemzetközi szinten is öregbítsük Magyarország hírnevét.

Rendszeresen megjelenő és tematikus kiadványainkban 100-100 kiválóságot és érdekességet gyűjtünk össze, a bemutatott innovációk az egyedi fejlesztésektől, a mikrovállalkozásokon és KKV-kon át a nagyvállalati innovációkig terjednek.

Sok száz innovátor körében részletes közvélemény-kutatásokat és felméréseket is végzünk. Ezek alapján az innovációkat igyekszünk felkarolni és megfelelő támogatáshoz, segítséghez juttatni a vágyott siker elérése érdekében. Az AI Expo Hungary egy nagyszerű lehetőség, hogy az innovátorok és a befektetők találkozzanak. Arra törekszünk, hogy a lehető legközelebb kerüljenek az üzletkötéshez, ennek megfelelően a rendezvényeink mottója: Fókuszban az üzlet!

Mi a TOP 100 MEDIA-nál hisszük: ezekkel a gyűjteményekkel és rendezvényekkel hozzájárulunk ahhoz, hogy minél többen megismerjék azokat az értékeket, amelyek ma Magyarországon létrejönnek, ezzel közvetve pedig újabbak megszületését is támogatjuk.

Radván Sándor alapító-főszerkesztő

Radván Sándor alapító-főszerkesztő

Vedd meg Early Bird kedvezménnyel a jegyed az AI EXPO-ra

Early Bird teljesárú: 39.990 Ft
29.990 Ft

Early Bird csoportos: 139.990 Ft
99.990 Ft